Magunkról

GLOB csoport

2007 -ben megalapítottuk első cégünket, a GLOB Production, s.r.o. Csehországban, amely a GLOB csoport tagja.Kezdettől fogva az építés volt a középpontjában.Az építési projektek végrehajtása, különösen az épületek felújításában és rekonstrukciójában, lehetővé tette számunkra a további fejlődést.Egy kisebb családi vállalkozásból fokozatosan stabil építőipari céget építünk, külön fióktelepekkel.

A szlovák építőipari piacra való belépésünket 2017-re, azaz az alapításunk 10. évfordulójára ütemeztük.Ennek keretében alapítottuk meg a GLOB csoport új tagját, a pozsonyi székhelyű GLOB Production SK, s.r.o. társaságot.Fókuszában szintén az építőipar, illetve a szolgáltatásaink körébe tartozó építőipari megrendelések kivitelezése áll.

2019-ben megalakult a GLOB Develop SK, s.r.o., amely szintén a GLOB csoport tagja. Fő tevékenységi körét lakás- és nem lakáscélú ingatlanfejlesztési projektek megvalósítása képezi a megfelelő projektek akvizíciójától kezdve azok előkészítésén és megvalósításán át egészen a végső ügyfélnek történő értékesítésig.

A magyar piacra 2021-ben léptünk be. Jelenleg tevékenységeink bővítése van folyamatban: a GLOB csoporton belül fokozatosan további testvérvállalatok jönnek létre.

A GLOB csoport az egyes vállalatain keresztül szolgáltatási és ellátási tevékenységeket nyújt különböző építőipari munkák teljes körű kivitelezése, bádogos- és lakatosmunkák kivitelezése és leszállítása, ingatlanfejlesztési projektek előkészítése és megvalósítása, valamint szoftverek fejlesztése és a kapcsolódó szolgáltatásnyújtás területén.

GLOB csoport

Szolgáltatásaink felkeltették érdeklődését? Írjon nekünk

Írjon üzenetet